ZeLi(g)

Bár Köln Németország egyik legnagyobb városa, a centrum, ahol a látnivalók összpontosulnak, elég jól, akár gyalog is bejárható. A lényeg, hogy mindig legyen nálunk esernyő, ugyanis az időjárás meglehetősen londoni.

1. A dóm
A kölni dóm 157 méter magas. Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma. Ha vonattal érkezünk a városba, a főpályaudvarról kifelé jövet azonnal elénk tárul az impozáns épület. (www.koelner-dom.de/)

2. Seilbahn
A város madártávlatból is gyönyörű. Ezért érdemes kipróbálni a kölni seilbahn-t. A Rajna két partját átívelő kötélpályás libegő kihagyhatatlan élményt nyújt. (www.koelner-seilbahn.de)

3. Háromszög-felhőkarcoló
A dómmal szemben, a Rajna túlpartján található a 100 méteres kölni háromszög-felhőkarcoló (KölnTrianglePanorama). Négyszáz négyzetméteres tetőteraszáról a város teljes, 360 fokos látképe elénk tárul. (www.koelntrianglepanorama.de/)

4. A legjobb étterem: Hans im glück
A város legjobb hamburgere itt kapható. A hely érdekessége, hogy a berendezés egy erdőbe varázsolja az ott étkezőket. Az asztalok között fák törzsei magasodnak. (koeln.hansimglueck-burgergrill.de/)

5. A csokigyár
A Kölni csokimúzeum a Rajnára épült. Üvegfalán keresztül egy újabb szemszögből ismerhetjük meg a várost. De persze dúskálhatunk az élvezetekben is: van ott esőerdő, minicsokigyár és csokiautomata is. (www.schokoladenmuseum.de)

6. A szerelmesek hídja
A Hohenzollern-hídon mindenképp érdemes átsétálni. Ez egy vasúti híd, gyalogos és kerékpáros sávval. Az ezeket elválasztó kerítés szerelmet megerősítő színes lakatokkal van tele. Szépek és színesek. 

7. A zöld város
Köln tele van zölddel. Délben szinte mindenki a munkahelyéhez legközelebb eső parkba ül ki, és ott eszi meg az ebédjét. A Stadtgarten-ben például van egy mini könyvtár is, így az olvasnivaló is biztosított.

8. Állatkert
A kölni állatkert különlegességei a hatalmas elefántpark, a trópusi esőerdő és az óriási akváriumok, amelyekben összesen több mint ötszázféle vízi lény úszkál, a világ minden tájáról. Ami pedig nekünk fontos lehet: van egy külön magyar részlege is. (www.zoo-koeln.de)

Napok óta a Nagypapám körül keringenek a gondolataim. Harminc év után költöztek el az Eper utcából Zuglóba. Háromszor tíz év... Misi papa eddigi életének egyharmada. Kilencven éves. „Nem kellett volna eladni azt a kis lakást” - mondja még ma is, pedig tetszik neki az új hely. Nem csodálom. Megszokta a hegyek látványát.

Pedig szülővárosa síkvidéken fekszik. Sárszentágotáról való. Szülei, Eszter és Zsigmond egy fogadót üzemeltettek. Apja hentes és mészáros volt. Hárman voltak testvérek: László, Mihály és Ágota. A kis Miska állítólag fantasztikusan hegedült. Azt mondták, lehetett volna belőle világhírű hegedűművész is. De nem így történt. Egyszer ugyanis elcsente apja pisztolyát, és azért, hogy ne szóljon nagyot, bal kezének mutatóujját bedugta a csövébe... Kézügyessége ettől még szerencsére megmaradt, s a zenei pályának búcsút intve később, hosszú, kitartó munka árán Mihály műszaki tanár lett.

A II. világháborúban mindenét elvesztette. Szó szerint. A családját, a vagyonát és kicsit önmagát is. Csak az emlékek maradtak. Meg a szerelem. Erzsi, akivel nyolc évet vártak egymásra. Együtt kezdték újra.

Tegnap a kezembe került Nagypapa összes bizonyítványa, továbbképzési papírja, mesterlevele... egy egész élet papírokban. Régi fotókról mosolygott vissza egy igazán fess férfi.

Küzdelmes élet. Erő. Elkötelezettség.

Tisztelem. Szeretem. A példaképem.

A két Miska. Apa és fia.

Általában vagy olvasok, vagy zenét hallgatok utazás közben. Nem tudom, mással volt-e már ilyen, de párszor velem előfordult, hogy egy pillanatra meghallottam az élet zaját... Amikor éppen nem szól semmi a fülünkben, egy másodpercre felnézünk a könyvből, és a gondolataink is pihennek, akkor felhangzik a léptek, kattogások, búgások, dudálások és beszélgetések dallama. Nagyon furcsa érzés. Hirtelen mindenből kizökken az ember. Aztán snitt, és minden indul elölről... Debussy mondását átalakítva, ezt mondhatjuk: az élet a hangjegyek (vagy gondolatok) közötti szünet.

Mostanában egy csomó zenés dolog kúszott be hétköznapjaimba.

Érdekes élményben volt részem például vasárnap. Ágival Wagner Walkürjét hallgattuk, illetve néztük meg az Urániában. Valamiért azt hittük - de ez így utólag persze hülyeség volt -, hogy a New York-i Metropolitan Opera előadását élőben láthatjuk majd itt Budapesten. Hát nem! Wagner Ring ciklusának második részét, A walkürt HD mozielőadásként élvezhettük. Először megijedtünk tőle, és az első pár percben meg is beszéltük, hogy nem biztos, hogy így kivárjuk majd a majdnem 4 órás opera végét. Aztán végül annyira jó és látványos volt, hogy ott ragadtunk :)

Ma mutattak nekem egy szuper oldalt (köszi Zsuzsi!), a stereomood-ot, ahol a hangulatuknak megfelelő zenét választhatunk. Ott van a „happy, working, busy as a bee, just woke up, sleepy, hangover vagy a lost in thought”, stb. - lehetőségek tárháza. Az oldalt olaszok csinálják. Az ötlet 2008-ban született. Mi meg örülünk neki :)

Egy-egy hangulat megjelölése (kattintás) után kidob egy számlistát, nem feltétlenül a mindenki által ismert, populáris zenékkel. De ez pont jó!

Az oldal háttérét pedig a felhasználók által beküldött/ajánlott fotókból választják.

A mai Google-doodle is a zenéről szólt. A szintetizátor atyjára, Robert Moog-ra emlékeztek.

A számtalan funkciót kínáló szintetizátor formájú Google-felirat életre kelt... játszhattunk rajta, azt fel is vehettük és akár meg is oszthattuk a barátainkkal.

Mert a zene az kell... :)

Zenei általánosba jártam. Az énekkar mellett, már alsóban választani kellett egy hangszert. Mivel a nővérem korábban fuvolázott, valahogy egyértelmű volt, hogy megöröklöm. Már csak azért is, mert mikor Flóra gyakorolt és elrontotta, én a másik szobából, barbizás közben dúdolva segítettem neki a dallam folytatásában :)

Miután hazajöttünk Nigériából, negyedikben hirtelen nagyon elfoglalt lettem: fuvola, tenisz edzés, angol óra. Ekkortájt kaptam meg kazettán a Mozart fuvolaversenyt Anyutól. Azóta sajnos tönkrement már a szalag, mert rengeteget hallgattam. Pár hónapja azonban rátaláltam a bookline-on CD-n, és azonnal megrendeltem.

Az egész „album” csodás. Kívülről tudom az egészet, ennek ellenére sosem unom meg. Jó hallgatni olvasás, mosogatás és utazás közben. Ma reggel is ez ment a fülemben. Nagyon korán volt még. Ilyenkor az ember vagy nagyon halk, kellemes zenére vágyik, vagy a zúzda kell, hogy valahogy ébren maradjon. Nekem most az előbbire volt szükségem.

Mozart hatására általában békés, meditatív állapotba kerülünk. Sőt, én néha végtelenül ellágyulok és el is érzékenyülök.

Ma egy keserű sorsú férfi ült mellettem a metrón, elhasznált tréningruhában, meghajlott háttal. Hosszú, ápolatlan körmeivel, és koszos kezével a táskaként használt, elnyűtt nejlonszatyor fülét csavargatta, gyömöszölte a Népligettől az Árpád hídig... Ha akkor láthatatlanná válhattam volna, mint az angyal Damiel a Berlin fölött az égből, a kezemet a vállára tettem volna, és megnyugtattam volna, hogy nem lesz semmi baj... A fülemben Mozart szólt, és sírni tudtam volna.

Már régóta hiányolok egy igazán modern budapesti védjegyet. A Szépművészeti Múzeumnál korábban voltak a párizsi Louvre üvegpiramisához hasonló kezdeményezések, de az a koncepció nem volt kellően kidolgozva, hiszen az üvegkocka belelógott volna a Hősök tere impozáns látképébe, az meg azért nem lett volna olyan jó.

Most viszont szerintem egy nagyon szuper dolog készülődik... A Nemzeti Színházzal szemben, a budai oldalon 2017-ben megépülhet a hatalmas Rubik-kocka alakú múzeum. A kivitelezést 2 év múlva, 2014-ben kezdik el. A múzeum „az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét” mutatja majd be.

Így végre nekünk is lehet egy menő épületünk, ami ráadásul 100 százalékig magyar.

(Forrás: urbanista.blog.hu)

Rubik Ernő találmánya, a Rubik-kocka (Bűvös kocka) hatalmas karriert futott be az eddigi 40 éve alatt - itthon és külföldön is. Egy ideje nagyon rá vagyunk kattanva otthon a The Big Bang Theory (magyarul Agymenők) című amerikai filmsorozatra, amelyben a két főszereplő fizikusnak, Leonardnak és Sheldonnak Rubik-kocka papírzsepi tartója van :) Jó érzés :)

Semmi sem történik véletlenül. Valami irányít, terelget bennünket. Láthatatlanul. Mivel, mi emberek, csak azt ismerjük el igazán, amit látunk, hallunk, tapintunk, bizton nem állíthatjuk eme mozgatóerő létezését, csak: hiszünk benne! Hiszünk Valamiben. Ez a valami lehet az antropomorfizált Isten, lehet önnön magunk, vagy akár a Sors, a végzet... Akárhogy nevezzük is, létezik. Véletlenek pedig nincsenek...

Két dologtól féltem eddig életemben: a bohócoktól, és attól, hogy egyszer elveszítem Anyut. Úgy tűnhet, e kettő nem kapcsolódik össze, de mégis. Egyiknek sem tudtam igazán az okát. Nem is kerestem. Ez igaz. Inkább próbáltam elhessegetni: „ez butaság", „ennek nincs jelentősége"- mondogattam magamnak.

A bohóc az egyetlen, aki a királynak is megmondhatja az igazat. Nem akartam az igazságot? Talán nem akartam vele szembesülni? Pedig tudom: egyszer minden kiderül. Késleltettem a leleplezést. Nincs kétség, így volt.

Emlékszem, kislánykoromban, egy őszi, esős napon, zokogva álltam a lakótelepi lakásunk ablakában. Órákig. Vártam, hogy Anyu hazaérjen. Féltettem. És ez az érzés nem múlt el bennem. Soha sem. Később, ha éppen valamiért sok mentő volt az utcákon, felhívtam őt: „Anyu, vigyázz magadra! Valami lehet a levegőben. Figyelmetlenek az emberek..."

Két éve egy magyar filmen dolgozott, mint sajtós. Jól érezte magát, mert olyan emberek vették ott körül, akiket szeretett, és akik viszont szerették őt. A film két bohócról szólt... Egy pár hónapra rá elvesztettem Őt. Elment tőlünk, földiektől.

Valahol érezhettem... A félelmek beszéltek. De van, amitől nem menekülhetünk. Egyszerűen megtörténik, mert: úgy kell lennie.

Dés László írt egy számot a filmhez. Ez lett Anyu búcsúdala. „Ugye tudtad, így nem érhet véget, csak hosszú volt ez az ősz/ Ugye nem veszíthetlek el Téged, és holnap majd visszajössz/ Csak egy percig tart a sötét, csak egy árnyék lépett közénk, de mögötte már látjuk a fényt... Legyen úgy, legyen úgy, ahogy eltalált a sorsunk, soha már, soha már, ahogy akkor együtt voltunk..."

Édesanyámnak! Egy nagyon jó tollú újságíró emlékére!

(ezt pár éve írtam)

Ahogy tegnap a Deákon villamosoztam, és megláttam a zöld kockafákat, megéreztem a közeledő nyár ízét :)

A felújított Károly körutat 2011 szeptemberében adták át. „A Dohány utca és a Deák tér között – a járdákat övező fasor mellett – a villamospályák széthúzásával 8 méter széles zöld sáv jött létre, az Andrássy úthoz hasonló ligetes hangulatot adva a Kiskörútnak” - írják. És tényleg. Ha Robival látunk valami szép új dolgot Budapesten, mindig azt mondjuk „na ez már Európa!” :) És, megjegyzem, egyre többször mondjuk.

A Deákot és környékét tényleg nagyon szépen megcsinálták. Ott a Gödör, vagyis ma már Akvárium és a mellette lévő zöld placc, ahol nyáron non-stop fesztiválhangulat van, na meg a régi buszmegálló mögötti, szökőkutas park a gördeszka-world-del.

De nem csak a belvárosban történnek jó dolgok. Tavaly egy esküvőn voltam a Kopaszi gáton, és elámultam, milyen szép lett ez a városrész (is). Tényleg tiszta Európa! :) Nagyon jók az egyen házak (ha egyszer házunk és sok pénzünk lesz, valami ilyesmit szeretnénk magunknak is), az amerikai óceánpartos „boardwalk”-hoz hasonló fapallók és a szépen kialakított növényzet. Egy kicsit a Római hangulatát idézi, de mégsem „utánhallásos”.

Még több zöldet Budapesten! :)

A mesékről általában nem a kemény gitárszólókról és a fekete bakancsos, hosszú hajú fiatalkoról híres rock jut az eszünkbe. Sokkal inkább egy szentimentális, szép dallamú Disney dal. Erikának viszont a Dream Theater a múzsája. Ha ír, a zene inspirálja. Nála a mese és a rock elválaszthatatlanul összeforr. Szerinte mindkettő felszabadít és feloldja a különbségeket.

„Ez az a két dolog, ahol minden elképzelhető. Nincsenek korlátok. Nem számít ki vagy, honnan jöttél, gazdag vagy-e vagy sem. Lehetsz kövér, sovány, hosszú hajú, kopasz, kerekes székes, de még vak is nyugodtan. A rock zene közösség formáló ereje egyébként óriási! Egy koncerten együtt éneklitek a dalokat, egymásra mosolyogtok, mint régi jó barátok, ha nincs söröd, kapsz a melletted állótól, de az is lehet, hogy valaki nyakon önt, nem baj, még az is jól esik. Ha gyenge vagy, erős leszel. Hitet, reményt és energiát kapsz. Mindez pedig kell ahhoz, hogy bírjuk a képmutatást, hiszen ha vége minden dalnak, ott a hamis valóság.”

...

Fotó: Kálló Péter

Ma jelent meg a cikkem Koncz Erikáról. Itt olvasható.

Mielőtt megvettük a Volvónkat sosem láttam az utakon ilyen autókat... utána pedig olyan volt, mintha mindenhol Volvók lennének... Valószínűleg arról volt szó, hogy megismertem a formát, a különleges üléseket, és egyszerűen onnantól kezdve észrevettem, hogy egyáltalán léteznek.

Sokszor van olyan is, hogyha az embert valami foglalkoztatja, akkor egyszerűen bevonzza azt. Már több mint egy hete késik... Állandóan kisgyerekeket és állapotos nőket látok... Ma például egy anyuka a gyerekét ringatta a metrón. Olyan szeretettel fogta kisbabáját, hogy nem tudtam levenni róluk a szemem. Rájuk kellett mosolyognom. Viszonozták.

Zelig. Pár évvel ezelőtt, egyrészt a Woody Allen rajongásom, másrészt nevem kezdőbetűinek egyezése (Ze Li - a „g” nélkül) miatt választottam nicknévként magamnak.

Nagyon szerettem a filmet is. A történet szerint Leonard Zelig maga a csoda. Úgy próbál menekülni élete konfliktusaitól, hogy a lehető legtökéletesebben alkalmazkodik környezetéhez. Ez idővel olyan jól megy neki, hogy képes lesz teljesen idomulni bárkihez, bármihez. Egy igazi „kaméleon-ember”...

A napokban valaki azt mondta, neki furcsa, hogy mennyire könnyen el tudok beszélgetni az emberekkel... Sokat gondolkoztam ezen. Tulajdonképpen napok óta ezen rágódom. Mit csinálok rosszul? Ma jutott eszembe Zelig. Lehet, hogy a név tényleg kötelez?

Magam is kerülöm a konfliktusokat, és valóban, sok emberrel megtalálom a hangot. De ez miért lenne baj? Úgy tűnhet, nem vagyok őszinte, hogy egy álarcot veszek magamra... mint Leonard. Én nem érzem így, legalábbis nem tudatos. 

Mindenkiben keresem az értéket és az érdekeset. Ha az ember nem nyitna, nagyon sok élménytől fosztaná meg magát. Hányszor van olyan, hogy valakit elsőre nem jól ítélünk meg?! Ez sajnos velem is sokszor megesik. Aki nagyon nem szimpatikus, ahhoz nem közelítek. Messziről figyelem. Néha megmarad a távolság, néha nem.

Mindenesetre elgondolkodtató. Vajon ez miért szúrt szemet másnak? Nekem miért esik ilyen rosszul? Ezek még válaszra várnak...

A tévében hallottam róla először. Rögtön tudtam, hogy találkoznunk kell. A kerekes székes Koncz Erika egyedi meséket ír. Bárkinek. Csak egy fotó és egy rövid jellemzés kell, no meg a Dream Theater, aztán indulhat a sztori...

A rock és a mese nála összetartozik - szerinte mindkettő felszabadít és feloldja a különbségeket. Ercsi ezzel a szemlélettel gyógyít. Történetei és mesealakjai (pl. Stefánia, a rózsaszín elefánt és a rockrépát evő Fruzsi nyúl) segítenek barátokat szerezni, elfogadni a betegségeket, vagy akár kezelni egy szülő hiányát.

Hihetetlen erő, hit és szeretet van ebben a „meselányban”. Fájó lábakkal, mozgássérülten is halad céljainak megvalósítása felé. Könyvet ír és szeretne egy saját akadálymentes házat. Tudom, hogy sikerülni fog neki.

Az „Ercsimese” csodákra képes...

Itt lehet mesét rendelni: www.ercsimese.hu

Itt lehet támogatni Erika könyvét: indulj.be/projektek/ercsimese-konyv/

A Dél-Alföldön jártam. Itt tényleg édes az éden :)

1905-ben ezen a napon született József Attila, 1964 óta pedig rá emlékezve ez az a dátum, amelyet a költészet napjaként is tisztelünk. Ha máskor nem is, legalább ma olvassunk verseket!

Sokszor ámulva hallgatom Aput, amikor csak úgy magától elkezd szavalni...! Manapság olyan kevesen tudják ezt... Régen, egy-egy otthoni bulin, Anyu színész barátnője mondott verset, a társaságra csönd telepedett... különleges hangulata volt. Amikor 21 évesen elveszítettem a számomra legfontosabb embert, Pilinszkyt kezdtem olvasni, és tudatosan memorizálni. A Gyász című verse az egyik kedvencem.

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!

Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szivedre: állsz
tünődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok.

És ha már költészet, akkor József Attila. Ha József Attila, akkor pedig Latinovits Zoltán. Senki nem mondja hitelesebben nála...

Anyu tavasszal mindig ebből a versből, az Eszméletből idézett egy sort: „Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek”. Sosem felejtem el...

És hogy ne csak a szomorkodás legyen... a szavalásról mindig beugrik Az én kis falum című filmből a doki, aki autójával járta a vidéket, miközben verseket mondott, ahelyett, hogy az utat figyelte volna... rendszeresen az árokban kötött ki :)))

Egy jó hír: ma, a költészet napján bejelentették, nem viszik el a József Attila szobrot a Kossuth térről (lásd korábbi bejegyzésem), csak lejjebb kerül, közelebb a Dunához.

Ma reggel ez ment a fejemben...

Nyuszi ül a fűben,
Ülve szundikálva.

Nyuszi talán beteg vagy,
Hogy már nem is ugorhatsz?

Nyuszi hopp!
Nyuszi hopp!
Máris egyet elkapott.

:)

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én a húsvétban a "tavasz-tudatot", a tojásfestést (piros, kék vagy sárga alapszínre mintákat, aranyos szövegeket írunk filccel - ebben amúgy Apu az élmunkás), illetve a csokinyuszik keresését szeretem a legjobban. A locsolást már kevésbé. Főleg az volt felettébb izgalmas, amikor az idén 90 éves nagyapám kölni helyett kínai balzsamot használt... és egész este bizsergett a nyakunk :)

A másik kirívó húsvéti eset Nigériában történt: a fiúk hideg vízzel öntöttek le. De mivel Afrikában meleg van, így az még jól is esett :)

Az Apunak dolgozó Nyúl általában Kinder-tojást tojik ilyenkor (ebben azért sok az "anakronizmus"), annak reményében, hogy végre megint összerakós játék lesz benne, mint régen... De már a Kinder sem az igazi. Általában csalódás a vége.

Azért persze Boldog Húsvétot és sok locsolót mindenkinek! :)

Vannak olyan dalok, illetve zeneszámok, amiktől egyszerűen kiugrom a bőrömből. Ha hallgatom mosolyra rándul a szám, dobolni kezdek a kezemmel, a lábammal és legszívesebben ott, ahol éppen vagyok, azonnal táncra perdülnék... :) Ez az egész minden bizonnyal a ritmus, a dallam, a szöveg és maga a hangzás, illetve a harmóniák függvénye. Az meg már temperamentum kérdése, hogy hagyjuk-e a belsőnkből feltörő erő érvényesülését, és ezáltal vad táncba kezdünk az utcán, akár mindenki előtt (mint Ági barátném :) - és ez "tökjófejség" egyébként), vagy csak tempósan "menetelünk" és közben vigyorgunk :) Én inkább az utóbbit teszem. I'm a shy girl :P

Nemrég találtam rá két újabb kedvencre, a Coldplay-től és Fábián Julitól. De emellett még mindig van legalább 4-5 szám, amit szinte minden nap meghallgatok... a hatás kedvéért. :)

Ma lenne 100 éves Örkény István.

„Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem” - írta magáról. De aztán az idő persze nem őt igazolta. A Macskajátékkal, a Tótékkal, az egyperces novelláival nagy hírnevet szerzett. Teljesen jogosan.

Magával valószínűleg sosem volt elégedett. Állítólag mindig regényt akart írni, de az végül nem sikerült. Szerinte csak „pörköltöket” alkotott. „Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebet írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó „egyperces” novellát, körülbelül két vagy három színdarabot, csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok.”

Különös, egyedi látásmódját az „Arról, hogy mi a groteszk” című egypercese mutatja be talán a legpontosabban:

Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm. Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott az autó: négy kereke a levegőben, mintha egy kutya a hasát akarná megvakargatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog. A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten levő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában: !rös tlopasc nessirF Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak. Az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.

...

Itt egy grátisz egyperces is, „Az információ”, és benne az egyik kedvenc „beszólásom”: „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.” :)

Tegnap a Kossuth téren sétáltam. A Jászai felől jöttem, és a Parlament oldalában, a tér északi részén zajló felújítás elkerítésére használt molinón régi fotókra lettem figyelmes... A  múltat idézik - és hamarosan nem csak képekben... 2014-ben a Kossuth téren 70 évvel korábban lesz. Időutazás időgép nélkül.

Az Országgyűlés 2011. július 11-én fogadta el a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A javaslat szerint 2014. május 31-ig át kell alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból. Az átalakítás után növekedne a tér parkfelülete, megoldódna az Országház megtekintésére érkező látogatók méltó fogadása. Továbbá az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítanák „a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát”.

A Kossuth tér átépítése 2012. februárban kezdődött. A tervek szerint a tér északi részén (ahol most a régi képekkel díszített molinó van) alakítják ki azt a 400-500 férőhelyes mélygarázst és látogatóközpontot, amelyre korábban a parlament adott felhatalmazást. 2014-ig lecserélik a Parlament előtti szobrok nagy részét is: viszlát Kossuth Lajos, Károlyi Mihály és József Attila.

1944-ben a Károlyi-emlékmű helyén még Tisza István szobra magasodott, a Dunánál merengő József Attila helyén pedig Andrássy Gyula állt, mint ahogy a mostani Kossuth-szobor „elődjének" is egy többalakos kompozíció felelt meg. Utóbbit jelenleg Dombóvár városa őrzi. Ezeket akarják visszaállítani? Károlyi szobrát március 29-én már el is vitték. A szobor alkotója, Varga Imre (ő csinálta pl. még a Radnóti-szobrot is, ami a budapesti Radnóti Színháznál van) szívesen látná Károlyit Siófokon, ahol több más műve is megtalálható.

Az persze jó, hogy nincs kordon, hogy szabadon lehet sétálni (már most is), a turisták nyugodtan fotózkodhatnak, hogy lesz mélygarázs, hogy nem lesz autóforgalom (csak villamos), meg az is, hogy sok lesz a zöld. De minek ebbe az egészbe ideológiát szőni... Miért kell szobrokat elszállíttatni? Miért pont 1944? És vajon hová költözik a kormány?

Amerika mindig is vonzott. Csak a repülés tartott vissza. Tavaly márciusban Robi azonban eldöntötte, itt az idő, irány New York! Fél évem volt hozzászokni a gondolathoz, hogy 9 és fél órát fogok ülni egy repülőn, jó hosszan az óceán fölött, ráadásul az Irén hurrikán NYC-ben tett látogatása után egy nappal... kibírtam, és mennyire megérte! Bármikor újra megtenném ezt az utat, csak hogy újra ott lehessek!

Annyira igaz, amit Alicia Keys énekel a New York című számban: „No place in the world that can compare”. Igen, nincs ehhez fogható! Ezerarcú. Olyan mintha kerületenként egy-egy újabb világba csöppenne az ember.

Amikor először mentünk autóval Manhattanbe, és ahogy a felhőkarcolók között haladtunk, szégyen vagy sem, elérzékenyültem. Tényleg olyan mint a filmekben :) ez is egyike volt a legszebb New York-i pillanatoknak... Hogy ezen kívül mi volt még?

A (másik) legjobb New York-i pillanat: a "majdnem" búcsúesténken (még maradtunk kb. 3 napot) Vi és Andrew elvitt minket egy szuper élőzenés bárba, a Cafe Wha?-ba, Greenwich Village-ben, ahol aznap este a hely saját bandája játszott. Őrült jó hangulatot csináltak. (Robi ezt könnyezte meg :)

A legjobb New York-i hamburgeres: Pam megmutatta nekünk, mitől döglik a légy... A Five Guys étteremben tényleg a világ legfinomabb hamburgerét lehet kapni. A rengeteg friss és finom hozzávalóból, mindenki a saját ízlésének megfelelő szendvicset állíthat elő. Hozzá pedig temérdek mennyiségű krumplit is adnak - még uzsonnára is azt ettük.

A legnagyobb félelem NYC-ben: amikor a szakadó esőben, szétázva, utolsó kétségbeesésünkben beültünk egy „jelzés nélküli” fekete taxiba, és a pakisztáni sofőr országa atomhatalmát fitogtatta...

A legrosszabb New York-i időzítés: esőben és szélben ülni a „ferry”-re, és imbolyogva elhajókázni Ellis Island-re és a Szabadság-szoborhoz.

A legjobb New York-i délután: amikor Vi elkísért minket a Central Parkba... Számtalan filmes helyszínt ismertünk fel. Voltunk például ott is, ahol Macaulay Culkin futott a Reszkessetek betörők 2-ben :)

A barátainknak köszönhetően fantasztikus 10 napot (amiből aztán 2 hét lett, mert lekéstük a gépet :S) töltöttünk az USA-ban. New Yorkon kívül voltunk még New Jerseyben (itt laktunk Zoliéknál, egy gyönyörű házban), Philadelphiában, az óceánparton... Olyan dolgokat láthattunk és tapasztalhattunk, amit szimpla turistaként nem tehettünk volna... Köszönjük srácok: Pam&Zoli, Vi&Andrew!

A napokban Robi talált egy videót. Hát, megkönnyeztük :) Ez az:

Ide vissza kell menni!!!! :)

Jobbnál jobb programok vannak mostanság, és ez még csak a kezdet... Lassan nyílnak a szabadtéri helyek, jönnek a fesztiválok, de addig is van négy(+) olyan kiállítás, amiket szerintem érdemes lehet megnézni.

A fotóművészet születése a Szépművészetiben

"A piktorializmus fotográfiai korszaka mérföldkő a fényképészet történetében. Az új stílusirányzat legnagyobb érdeme, hogy a fényképezést művészeti rangra emelte. A fotók a nemeseljárások használata miatt már szinte megtévesztő módon hasonlítottak a festményekhez, és a témaválasztásánál pedig nem használták ki a fénykép dokumentum jellegének lehetőségeit. Az új stílusirányzat az 1890-es években szinte egy időben bontakozott ki Angliában, Ausztriában, Franciaországban és Németországban" - írják a kiállítás szervezői.

A csaknem tíz kölcsönző intézmény közreműködésével létrejövő kiállítás nemzetközi szinten átfogó képet ad a korszak fotográfiai változásáról. Az angol, amerikai, cseh, francia, német és osztrák fotográfusok mellett a korszak valamennyi kiemelkedő magyar fényképészének műve is szerepel a tárlaton - André Kertész, Moholy-Nagy László, Pécsi József és Balogh Rudolf.

André Kertész: Villa, Párizs, 1928

Klimt-kiállítások Bécsben

Bécs évek óta készül Gustav Klimt (1862-1918) osztrák festőművész születésének 150. évfordulójára, 2012-re. Ezt az évet Klimt munkássága bemutatásának szentelik; az osztrák fővárosban tíz kiállítás is látható lesz munkáiból.

A Leopold Múzeumban (február 24-én) nyílt kiállításon például képeslapok, fotók és dokumentumok segítségével idézik meg a művész magánéletének fontosabb pillanatait a szervezők és egyúttal bemutatják Klimt (1862-1918) művészi munkásságának legfontosabb állomásait.

Állj meg, pillanat!

Domonkos Sándor fotográfus Magyarországon készült több száz címlapfotójából válogattak a tárlat készítői. A kiállítás felidézi a korszak emblematikus művészeinek alakját, akik közül sokan már nincsenek velünk. (2012. március 29.–június 24.)

Halott könyvtár

Halott könyvtár címmel nyílt kiállítás olyan könyvekből, amelyeket 1989 óta senki sem kölcsönzött ki. A Centrális Galériában ötezer kötet közül válogathatnak a látogatók, a gyűjteményben 1945 és 1989 között megjelent, magyar nyelvű, általános érdeklődésre számot tartó könyvek szerepelnek. A szervezők 240 ezer címből válogatták ki az ötezer művet. A tárlat egy fiókkönytárra emlékeztet, ahol könyvtári tematika szerint vannak elrendezve a kötetek. Megtekinthető 2012. április 22-ig.

Fotó: Kálló Péter

A mai időjárásról egy újabb örökzöld kedvenc jutott eszembe: a keleti széllel érkező Mary Poppins :)

„Az égen minden csillag néked ragyog,
Megtörténhet bármi, hogyha hagyod...”

A jóságos, de meglehetősen különc nevelőnőnek, a repülésen kívül más irigylésre méltó képessége is van a filmben. A csettintésre rendrakás például olyan tudás, amire mindig is vágytam, nem is beszélve a táskáról, amiben egy komplett szobaberendezés is elfér :) Miss Poppins tatyója a "totál-brutál-malaclopó" prototípusa!!! Nőként kinek ne kellene egy ilyen darab?! :)

Hamarosan a Madách Színház állítja majd színpadra ezt a musicalt, ami amúgy szuper, csak az a baj, hogy az 1964-ben készült Disney-film annyira jól sikerült, és Julie Andrews olyan csodálatos volt benne, hogy félek, a színházi adaptáció - bármekkora siker is volt a Broadway-n - csalódás lesz. De lehet, én vagyok túl szkeptikus.

Amikor fotózok, a különböző vonalak, (építészeti) formák és struktúrák ragadják meg leginkább a figyelmemet. Egyszerűen erre kattanok. Valószínűleg ezért is szeretem annyira Munkácsi Márton, Lucien Hervé (Elkán László) és - az általam újonnan (a spottr jóvoltából) felfedezett - Rodney Smith képeit. Mindhárman emberi alakokkal törik meg az épületek és egyéb alakzatok - amúgy csodálatos :) - „sivárságát”. Profik és precízek.

Lehet, hogy ez egyeseknek túl „náci” vonulatnak tűnik, hiszen minden nagyon megkomponált, és szinte nincs benne véletlenszerűség, bemozdulás, de nekem nagyon tetszik. A kutyulék véremből itt minden bizonnyal a sváb vonal érhető tetten :)

Martin Munkacsi

Rodney Smith

Lucien Hervé

Az Európa Tanács 2011-es tájékoztatója szerint minden ötödik gyereket ér valamilyen szexuális visszaélés Európában. Sokkoló adat. Főleg, ha azt nézzük, hogy legtöbbször a gyerekhez közelálló személy az elkövető. Zsarolás, bűntudat, félelem és önvád – mindenki hallgat. Tabutéma. Ezért is olyan nehéz az ügyek felderítése: a statisztikák szerint csak minden 25. esetet vizsgálnak ki.

A témával kapcsolatban dr. Gyurkó Szilviával, az UNICEF gyermekjogi szakértőjével, az ESZTER Alapítvány munkatársával és dr. Lux Ágnessel, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala gyerekjogi projektvezetőjével beszélgettem. Az ebből készült cikk ma jelent meg. Itt olvasható: http://www.metropol.hu/itthon/cikk/865307

Kálló Péter fotója

Biciklizni kicsit olyan, mint mosogatni. Ahogy mechanikusan csinálod a feladatot, az agyad kikapcsol és nyugodt leszel; az ilyen dolgok szülik aztán a legjobb gondolatokat: mivel hagytad pihenni a fogaskerekeket, a "rebootolás" után újult erővel kezdenek zakatolni.

Egy tök jó amerikai idézetgyűjtő oldalon találtam egy ide illő Einstein gondolatot: "Life is like riding a bicycle - in order to keep your balance, you must keep moving." És ez milyen igaz :)

Valami hihetetlen vonzalmam van a századfordulós Budapest és a kávéházi kultúra iránt. Hogy ez honnan jöhet? Azt hiszem, legfőképp a főiskolás Bauer órák (A kultúraközvetítés elmélete) tehetnek erről a "szerelemről". Itt hallottam először a kávéházról, mint a polgári nyilvánosság egyik alapvető színteréről és a különböző asztaltársaságokról. Robi szerint azonban apai Nagyanyám lengyel arisztokrata származása is belejátszik...

A 19. és részben a 20 században a kávéház a társasélet egyik legjellegzetesebb intézménye volt egész Európában. Sokaknak (például írók, költők) ez volt a második otthona. Kosztolányi így írt erről 1914-ben, A Hét hasábjain: "Itt töltjük az életünket. A nap minden órájában, minden megvilágításában ismerjük, mint más az otthonát, reggel hétkor épp úgy, mint éjjeli félnégykor és félötkor, amikor a székeket az asztalokra rakják."

Tavaly a szülinapomra azt kértem Robitól, hogy vigyen el a - ma már Boscolo Hotel épületében és annak részeként üzemelő - New York kávéházba. Fantasztikus volt! (megkérik az árát egy kávénak, de az élmény miatt nagyon megéri! Ajánlom mindenkinek!) Az alkalomra elvittük magunkkal az egyik kis antikvár kincsemet is, A New York-tól a Hungáriáig című kötetet, és tettünk egy időutazást... A világ legszebb kávéházában feketézett anno Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád (és még sokan mások) - s a karzaton ülve egy pillanatra akkor mi is köztük voltunk.

Az egyik kedvenc anekdotánk az volt, mely szerint az időnként utcamegjelölés nélkül New York-ba címzett levelek az USA helyett a kávéházba érkeztek, mert a posta azt tartotta: New York elsősorban a kávéház neve. "Kellér Andor hagyatékában talán még ma is megvan az a Párizsban feladott lap, amelyet Kálmán Jenő is látott. Címzése mindössze annyi volt: Kellér Andor, Newyork. Nem lévén közelebbi címzés, még a francia posta is kitalálta, hogy csak a pesti Newyorkról lehet szó" -írták a könyvben. :)

Nekünk is van egy törzshelyünk Robival, ahová mindig visszajárunk. A Párizsi Nagyáruház Lotz termébe. Ha van egy kis időnk, beülünk egy kávéra és elolvassuk a napi sajtót. A hatalmas belmagasságú, aranyban pompázó kávéház hasonló hatással van rám, mint amikor egy, a könyvtárakban (is) fellelhető zöld lámpás íróasztalnál ülve olvasok vagy írok... kinyílik az elme. Vagy ahogy Anne Shirley mondja: itt tere van a gondolatnak. Nem is beszélve az élőzene semmihez sem fogható hangulatáról...

A napokban rövidebb lett a hajam, s ahogy csattal két oldalt feltűztem, Anne Shirley jutott eszembe :) A vörös kis árva lánynak akkor lett hasonló frizurája, amikor Dianával befestették a haját feketére, de az végül zöld lett, és ezért Marilla levágta neki.

Ez a sorozat amúgy nagyon nagy kedvenc. Minden évben megnézem. Vagy Apuval, vagy (most már) Robival (is) :) Az életem részévé vált.

Anyu mindig emlegette, hogy amikor 1997-ben a Duna-part mellé, egy - a filmbélihez hasonló - zöld ormú házba költöztünk, s kinéztem a padlásszobám ablakán, azt mondtam: "na, nekiállhatok a regényemnek" :) - csak úgy, mint Anne. Persze ebből nem lett semmi. Még :) De sosem lehet tudni :)

Anne mindenesetre a mai napig beszökik a hétköznapjaimba. Olyan kifejezések és mondások égtek be örökre, mint: "kebelbarát", "csitt Mrs. Harris", "a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba", "valaki egyszer megdicsérte az orrom vonalát, és azóta túl büszkén hordom", "a pudingöntetbe fulladásnál nincs romantikusabb halál... egy egérnek", "magasröptű halandzsa", "te mindenkin túlteszel"...

És akkor itt egy kis kedvcsináló :)