1905-ben ezen a napon született József Attila, 1964 óta pedig rá emlékezve ez az a dátum, amelyet a költészet napjaként is tisztelünk. Ha máskor nem is, legalább ma olvassunk verseket!

Sokszor ámulva hallgatom Aput, amikor csak úgy magától elkezd szavalni...! Manapság olyan kevesen tudják ezt... Régen, egy-egy otthoni bulin, Anyu színész barátnője mondott verset, a társaságra csönd telepedett... különleges hangulata volt. Amikor 21 évesen elveszítettem a számomra legfontosabb embert, Pilinszkyt kezdtem olvasni, és tudatosan memorizálni. A Gyász című verse az egyik kedvencem.

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!

Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szivedre: állsz
tünődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok.

És ha már költészet, akkor József Attila. Ha József Attila, akkor pedig Latinovits Zoltán. Senki nem mondja hitelesebben nála...

Anyu tavasszal mindig ebből a versből, az Eszméletből idézett egy sort: „Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek”. Sosem felejtem el...

És hogy ne csak a szomorkodás legyen... a szavalásról mindig beugrik Az én kis falum című filmből a doki, aki autójával járta a vidéket, miközben verseket mondott, ahelyett, hogy az utat figyelte volna... rendszeresen az árokban kötött ki :)))

Egy jó hír: ma, a költészet napján bejelentették, nem viszik el a József Attila szobrot a Kossuth térről (lásd korábbi bejegyzésem), csak lejjebb kerül, közelebb a Dunához.