Zenei általánosba jártam. Az énekkar mellett, már alsóban választani kellett egy hangszert. Mivel a nővérem korábban fuvolázott, valahogy egyértelmű volt, hogy megöröklöm. Már csak azért is, mert mikor Flóra gyakorolt és elrontotta, én a másik szobából, barbizás közben dúdolva segítettem neki a dallam folytatásában :)

Miután hazajöttünk Nigériából, negyedikben hirtelen nagyon elfoglalt lettem: fuvola, tenisz edzés, angol óra. Ekkortájt kaptam meg kazettán a Mozart fuvolaversenyt Anyutól. Azóta sajnos tönkrement már a szalag, mert rengeteget hallgattam. Pár hónapja azonban rátaláltam a bookline-on CD-n, és azonnal megrendeltem.

Az egész „album” csodás. Kívülről tudom az egészet, ennek ellenére sosem unom meg. Jó hallgatni olvasás, mosogatás és utazás közben. Ma reggel is ez ment a fülemben. Nagyon korán volt még. Ilyenkor az ember vagy nagyon halk, kellemes zenére vágyik, vagy a zúzda kell, hogy valahogy ébren maradjon. Nekem most az előbbire volt szükségem.

Mozart hatására általában békés, meditatív állapotba kerülünk. Sőt, én néha végtelenül ellágyulok és el is érzékenyülök.

Ma egy keserű sorsú férfi ült mellettem a metrón, elhasznált tréningruhában, meghajlott háttal. Hosszú, ápolatlan körmeivel, és koszos kezével a táskaként használt, elnyűtt nejlonszatyor fülét csavargatta, gyömöszölte a Népligettől az Árpád hídig... Ha akkor láthatatlanná válhattam volna, mint az angyal Damiel a Berlin fölött az égből, a kezemet a vállára tettem volna, és megnyugtattam volna, hogy nem lesz semmi baj... A fülemben Mozart szólt, és sírni tudtam volna.