Napok óta a Nagypapám körül keringenek a gondolataim. Harminc év után költöztek el az Eper utcából Zuglóba. Háromszor tíz év... Misi papa eddigi életének egyharmada. Kilencven éves. „Nem kellett volna eladni azt a kis lakást” - mondja még ma is, pedig tetszik neki az új hely. Nem csodálom. Megszokta a hegyek látványát.
Pedig szülővárosa síkvidéken fekszik. Sárszentágotáról való. Szülei, Eszter és Zsigmond egy fogadót üzemeltettek. Apja hentes és mészáros volt. Hárman voltak testvérek: László, Mihály és Ágota. A kis Miska állítólag fantasztikusan hegedült. Azt mondták, lehetett volna belőle világhírű hegedűművész is. De nem így történt. Egyszer ugyanis elcsente apja pisztolyát, és azért, hogy ne szóljon nagyot, bal kezének mutatóujját bedugta a csövébe... Kézügyessége ettől még szerencsére megmaradt, s a zenei pályának búcsút intve később, hosszú, kitartó munka árán Mihály műszaki tanár lett.
A II. világháborúban mindenét elvesztette. Szó szerint. A családját, a vagyonát és kicsit önmagát is. Csak az emlékek maradtak. Meg a szerelem. Erzsi, akivel nyolc évet vártak egymásra. Együtt kezdték újra.
Tegnap a kezembe került Nagypapa összes bizonyítványa, továbbképzési papírja, mesterlevele... egy egész élet papírokban. Régi fotókról mosolygott vissza egy igazán fess férfi.
Küzdelmes élet. Erő. Elkötelezettség.
Tisztelem. Szeretem. A példaképem.
A két Miska. Apa és fia.