Zelig. Pár évvel ezelőtt, egyrészt a Woody Allen rajongásom, másrészt nevem kezdőbetűinek egyezése (Ze Li - a „g” nélkül) miatt választottam nicknévként magamnak.

Nagyon szerettem a filmet is. A történet szerint Leonard Zelig maga a csoda. Úgy próbál menekülni élete konfliktusaitól, hogy a lehető legtökéletesebben alkalmazkodik környezetéhez. Ez idővel olyan jól megy neki, hogy képes lesz teljesen idomulni bárkihez, bármihez. Egy igazi „kaméleon-ember”...

A napokban valaki azt mondta, neki furcsa, hogy mennyire könnyen el tudok beszélgetni az emberekkel... Sokat gondolkoztam ezen. Tulajdonképpen napok óta ezen rágódom. Mit csinálok rosszul? Ma jutott eszembe Zelig. Lehet, hogy a név tényleg kötelez?

Magam is kerülöm a konfliktusokat, és valóban, sok emberrel megtalálom a hangot. De ez miért lenne baj? Úgy tűnhet, nem vagyok őszinte, hogy egy álarcot veszek magamra... mint Leonard. Én nem érzem így, legalábbis nem tudatos. 

Mindenkiben keresem az értéket és az érdekeset. Ha az ember nem nyitna, nagyon sok élménytől fosztaná meg magát. Hányszor van olyan, hogy valakit elsőre nem jól ítélünk meg?! Ez sajnos velem is sokszor megesik. Aki nagyon nem szimpatikus, ahhoz nem közelítek. Messziről figyelem. Néha megmarad a távolság, néha nem.

Mindenesetre elgondolkodtató. Vajon ez miért szúrt szemet másnak? Nekem miért esik ilyen rosszul? Ezek még válaszra várnak...